Rengetegen háborognak azon, hogy miért van folyton folyvást szükség az állatvédők anyagi támogatására. Azt hiszem ezeknek az embereknek, akik emiatt értetlenkednek, soha, még egy aranyhaluk sem lehetett otthon. Borzasztó olyan embereket látni, akik ennyire képesek kizárni az állati érzések fontosságát az életükből. Sokan arra hivatkoznak, hogy az állatoknak nincs is értelmük, így nem képesek felfogni azt, ami körülöttük van, csak azt képesek a biológiai receptoraik alapján megkülönböztetni, hogy mi az, ami valóban nagyon rossz, és mi az, ami elég jó. Ilyen például egy kijárós cica esete, aki mondjuk kimegy reggel az udvarra, és ha a gazdi csak későn este ér haza, akkor addig vagy fog kint magának valami tápláléknak valót, és keres hozzá valamilyen nedvességforrást, vagy epekedve várja, hogy a gazdi hazaérjen, teletömhesse magát, és majd legközelebb két hét múlva meri csak ugyanezt eljátszani.
Én ezekkel az állításokkal szembe mennék, és azt mondom, igenis vannak érzései az állatoknak, őket is tisztelni kell annyira, mint egy embert. Van, hogy egy állat sokkal szeretetre érdemesebb, mint nagyon sok ember. És igenis, belátom, hogy egy-egy menhelynek, vagy állatmentő alapítványnak rengeteg pénzre van szüksége. Nem csak az állatok etetését, és a menedékhely biztosítását kell megoldani, hanem ezeknek a szegény páráknak folyamatos gondozásra, orvosi beavatkozásra, segítségre, és persze nem utolsó sorban sok esetben szállításra is van szükség. Az egyik ismerősömnek van egy flottakezelő cége, és nemrégiben mesélte, hogy járt nála egy állatvédő alapítvány vezetősége, akik valamiféle személyes árkalkulációt szerettek volna igényelni a szervezet részére. Mivel ez a barátom is nagyon a szívén viseli az állatok sorsát, ezért felajánlotta, hogy a szükséges teherautókat kedvezőbb díjcsomagban ki tudja adni tartós bérlet igénybevétele esetén. Sőt felajánlotta, hogy a kocsikat kialakítja áron belül a munkához kompatibilisre, valamint engedélyezte az egyesület saját matricáinak kihelyezését.
A tartós bérlet így nem csak azért kedvező, mert nem kell saját tulajdonú gépkocsikba fektetni, hanem általány díjért cserébe bármi probléma adódik a járművekkel, annak javítása, orvoslása a flottakezelő céget terheli, így nem csak hogy nem kell elkülöníteni szervizköltségre külön összeget, de nem is kell az egyesületnek plusz egy személyt alkalmaznia azért, hogy a gépjárműpark rendben tartásával foglalkozhasson.
Megemlítettem a barátomnak, hogy ez nem csak egy karitatív dolog kell, hogy legyen a részéről, hanem marketing értékkel is bírhat, ha ügyesen használja ki az élet által elé vetett lehetőséget. Jeleztem neki, hogy ha gondolja, felveszem több állatvédő szervezettel is a kapcsolatot, bemutatom nekik a szolgáltatásaikat, lehetőségeiket és amennyiben elnyeri tetszésüket, személyre szabott díjkalkulációra számíthat. És igaz, hogy ebben nincs túl sok pénz, de a költségeket így is fedezi, és ezen felül pedig várhatóak olyan megkeresések, akik a profit termelést is elősegítik majd, csak kell ez a csatorna, hogy eljussanak hozzájuk.
Akárki akármit mond, ez nem pusztán a pénzhajhászásról és a kihasználásról szól, hanem tipikusan a jótett helyébe jót várj dolog realizálódása, legalább is az én értelmezésemben. Hiszen nem ormótlan kihasználásról és megtévesztésről van szó, hanem egyszerűen csak jót tesz a cég a rászorulókkal, melynek amennyiben ha híre megy, jobb lesz a megítélése is, és talán új potenciális ügyfelekhez is elvezethet ez a fajta szemléletmód.
A barátom persze választhatná azt az utat is, hogy egyáltalán nem foglalkozik ilyen nem, vagy csak alig jövedelmező szervezetekkel és a meglévő gépkocsiállományát inkább olyan cégeknek adja ki, akik képesek a rendes piaci árat megfizetni, de szerencsére még vannak ilyen emberek, akik nem pusztán arra mennek, hogy az amúgy is temérdek pénzükből hogyan csinálhatnának még többet. Örülök neki, hogy az ismerőseim nagy része ilyen, és én is ilyen lehetek.