A lakásbiztosítás kiterjeszthető állatokra is?

Az állatvédelem egyre fontosabbá és fontosabbá válik napjainkban, főleg így, hogy a nagyvállalatok politikai és anyagi érdekek úgy tűnik, hogy kifejezetten ellenük vannak. Hetente halnak ki millió éve békében élő fajok az emberi tevékenység következtében, de sajnos nem lehet mindenhol ott lenni és aktívan harcolni ez ellen. Hiába fenyeget a fakitermelés, monokultúrás gazdálkodás és más káros tevékenység állatokat, ha a világ másik végén történik, és esélyed sincs ott tiltakozni ellene. Ehelyett ha mindenki csak a saját lakóhelye környékén venné ki a részét a dologból, akkor rövid időn belül máris egy jobb világ köszöntene ránk. Én például elhanyagolt, megkínzott háziállatokat mentek, mindamellett pedig tartom és nevelem az örökbefogadott kutyusaimat. De mi van akkor, ha lesz velük valami, mondjuk megbetegszenek? Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy nélkülözni tudjak súlyos százezreket, éppen ezért volt fontos kérdés a számomra, hogy lakásbiztosításba állatkák is bevonhatóak-e. A talányra a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldal adta meg nekem a választ, és egyben a megoldást is, hiszen a régivel összehasonlítva igencsak időszerű volt erre a jobb kötvényre váltani.

Van egy barátnőm, sőt, sokkal inkább harcostársam, akivel rendszeresen együtt megyünk ki helyszínekre, és ha kell, akkor a hatóságok munkáját is segítjük. Mindketten elkötelezett állatbolondok vagyunk, csak hát neki cicái vannak, így a közös állatos program, úgymond, kizárva. De a négylábúak szeretete mégis összetart minket. Ezzel a barátnőmmel történt meg sajnos, hogy az egyik macskája nagyon beteg lett, annyira, hogy bármelyik pillanat lehetett az utolsó. Az állatorvos csak annyit tudott neki mondani, hogy vagy kórházba viszi, ahol egy sor vizsgálat után ilyen-és-olyan kezeléseket követően még felépülhet, azonban ennek az egésznek már hat számjegyű költségei lettek volna. Néha sajnos meg kell hozni súlyos döntéseket, és az, hogy alávetni a macskát ennek az egész tortúrának, ami talán megmenti, vagy békésen, álmában jobblétre segíteni – ez volt az igazán súlyos kérdés. A szíve a kórházi kezelést diktálta, a józan esze viszont a békés, nyugodt eltávozást, pláne úgy, hogy nem is engedhette volna meg magának az előbbit. Sajnos az eszére kellett hallgatnia.

Viszont az állatorvos mondott neki egy érdekeset: a lakásbiztosítás sok esetben kiterjeszthető házi kedvencekre, pontosabban azok orvosi kezelésére is. Arról hallottam már korábban, hogy érdemes az ingóságokra is kiegészítő biztosítást kötni, de ez a kisállatos dolog számomra új volt. De ha úgy vesszük, logikus – elvégre a háziállatok is a ház részei, még ha nem is tartanak örökké. Belegondoltam, hogy nekem se lenne hirtelen pénzem a kutyáim kezeltetésére, és a szívem belefacsarodott, hogy a segítségnyújtás ezen is múlhat. Ha úgy vesszük, ezzel, hogy a lakásbiztosítás mellé az állatok is biztosíthatóak, mondhatni, nekik is lenne TB-jük, nem nekem kellene vésztartalékot felhalmozni erre az esetre. Meg is érdeklődtem az akkori biztosítómnál, hogy van-e erre lehetőség, de végül az sült ki a dologból, hogy nem elég, hogy nincs erre lehetőség, de még elég elavult is az akkori csomagom, és csak jóval drágábbra tudtam volna váltani. Ennyi ér a hűség… De szerencse, hogy a barátnőm is ugyanezen gondolkodott, sőt, keresgélni is nekiállt, és a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas lakásbiztosítási oldalt is ő találta meg végül.

Amikor megjött tőle az üzenet, izgatottan nyitottam meg a linket, ami egy teljesen hazai tulajdonú, nagyon szimpatikus biztosítótársaság oldalára mutatott. Kikereste, milyen feltételek vonatkoznak a lakásbiztosítási csomagjaikra, és legnagyobb megnyugvásomra az állatokra való kiterjesztés az egyik első volt a listájukon. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hamar sikerül egy ilyen jó biztosítót találni, így egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a régit haladéktalanul felmondom, amint elérkezik az első lehetőség. Többet nem is nagyon nézelődtem, mert már itt eldőlt, hogy amint megszüntetik a régi szerződésemet, máris megyek, és kötöm a következőt a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldalon talált céggel. Egy nagyon széles körre kiterjedő lakásbiztosítás, amivel ráadásul a kisállataimról is gondoskodhatok? Ne viccelj, ennél jobbra nem is vágyhattam volna!