Gimnáziumi éveim alatt egyszer az egész osztállyal elmentünk egy állatvédő egyesülethez a város szélére. Ez kirándulás keretében mentünk. A tanárunk ismert ott valakit. Vagy valakinek az egyik szülője ismert ott valakit? Már nem emlékszem pontosan, hogy volt, de a lényeg, hogy bemehettünk. Rögtön utána a szomszédos állatkórházba is körbevezettek minket. Az mondjuk nagyon érdekes volt, nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyan orvosolni tudják a kutyabajt is. Rendesen fel volt szerelve mindenféle modern, orvosi szerkentyűvel. Komoly volt. Ezután pedig hátravittek bennünket, ahol sok állatot tartottak, persze főleg kutyákat, amiket begyűjtöttek az utcáról és gondoztak. Mindenki választhatott magának egyet, majd pórázon kivittük a kórház mögötti nagy tisztásra. Hogy az én kutyám milyen fajta volt, azt meg nem mondom, nem értek hozzá, pusztán azt választottam, amelyik a legszimpatikusabb volt. Hát sikerült kifognom a legmozgékonyabb, leggyorsabb kutyát, szerintem az egész városban. Fel-alá kellett vele rohangálnom folyamatosan, mindig kiszagolt valamit, akkor arra futott. Nem is kellett se labda, se frizbi, anélkül is tökéletesen elvolt. Volt, aki olyan lusta kutyát választott, hogy kint leheveredtek szépen egymás mellett a fűben, és napoztak. Én is próbáltam kicsi szünetet tartani, de nem igazán ment. Csak a kutya. De az nagyon ment.
Egyszer aztán megelégeltem. Szépen levettem a pórázról, és hagytam szabadon futkározni. Én pedig leültem a fűbe. Arra jött az egyik felnőtt. Tényleg! Ő az egyik osztálytársam apukája volt, és ő intézte el nekünk, hogy bemehessünk. Most már emlékszem. Szóval odajött hozzám beszélgetni. Kérdezgetett, hogy merre szeretnék tovább tanulni, meg ilyenek. Vázoltam neki a tervem: a nagy semmit. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak gimi után, pedig már nem volt sok vissza. Gondolkodtam egyetemen, de nem találtam megfelelő szakot, és pénzem sem volt hozzá. Aztán gondolkoztam azon, hogy elmenjek-e először dolgozni, pénzt keresni, amiből tudom finanszírozni az egyetemet. Ekkor kérdezte meg, hogy nem érdekel-e ausztriai munka.
„Ausztriába? Miért mennék oda? Itthon is biztos lehet valami munkát találni.”- hangzott a válaszom a meglepő kérdésre. Nem értettem miért lenne jobb odakint. Hát elmondta. Ha az egyetemre szeretnék gyűjteni, akkor olyan munkát kell találnom (egy egyszerű érettségivel), amivel eleget keresek, hogy félre tudjak rakni. Azután, hogy persze el is tartom magam. Hát ez eléggé lehetetlen küldetésnek látszott. De azt mondta, hogy Ausztriában akár mosogatóként, vagy felszolgálóként (mondjuk ahhoz van, hogy végzettséget kérnek) lehet annyit keresni, hogy bőven tudjon az ember félrerakni. „És mégis, hogyan tudnék kijutni? Nem él kint semmilyen ismerősöm vagy rokonom.” Azt mondta, ez nem akadály.
A Tiroli Álláskereső az egyik megoldás. Itt kifejezetten ausztriai munkát segítenek szerezni a pályázónak. Csak német nyelvtudás kell hozzá. Meg persze jelentkezni. Ezután ők segítenek elkészíteni a német nyelvű önéletrajzot és motivációs levelet, amit utána ők el is küldenek a különböző álláshirdetésekre. Sőt! Olyan helyre is, ahova csak ajánlás után lehet bekerülni. Ez azt eredményezi, hogy a munkaadó hívja fel a pályázót, aki így tulajdonképpen válogathat is. Persze nem éri meg válogatósnak lenni sem, mert lehet, hogy nagyon jó lehetőségekről marad le. Tegyük fel, ha 1 hónap után nem elégedett a munkahelyével, nem megfelelőek a körülmények, vagy hasonló, akkor nem marad magára senki, a Tiroli csapata segít új munkát találni. Így nem kell hazaköltözni egyből. Ez egyébként nagyon hasznos, így tényleg nem is kell sokat gondolkodni egy-egy állásajánlaton. El kell fogadni, és menni. Akár néhány héten belül már lehet költözni.
„Ez mind szép és jó, de mikor tudnék én kimenni? És mennyi időre?”- tettem fel újabb kérdésemet. Ausztriában a téli és nyári szezon a csúcs, ekkor a vendéglátóhelyek sok munkaerőt keresnek. Persze a kettő között lévő időszakban is van munka, de ha valaki azt szeretné, akkor csak egy szezont ledolgozik, és jöhet vissza egyetemre. Akár. „Ha még mindig nem sikerült meggyőznöm téged, akkor gondolj csak arra, hogy világot látsz. Új hely, új emberek, új tapasztalatok. Mindenképp hasznos még az egyetem előtt.” Oké, elismerem, ezzel tényleg sikerült meggyőznie, hogy ez nem elvetendő ötlet. Persze a többi is nagyon jól hangzott.
Végül itt lezártuk a beszélgetésünket, és én azóta leérettségiztem. Nem mentem ki, itthon kaptam munkát, de tényleg nem tudok vele annyit keresni, hogy félrerakjak az egyetemre. Ezen változtatnom kell, úgyhogy most lett aktuális, hogy komolyan elgondolkozzam ezen az ausztriai munka lehetőségen.