Tegyél valami jót!

Pár nappal ezelőtt rájöttem, hogy mostanában már egy ideje borzasztóan önző módon viselkedtem és magamba fordultam. Csak magammal törődtem, és teljesen elfordultam a világtól. Nem kérdeztem meg a szüleimet, hogy segíthetek-e nekik valamiben, nem kérdeztem a barátaimat, hogy hogy vannak, nem figyeltem oda a háziállatainkra, a növényeimet is elhanyagoltam.

Arra jutottam, hogy ezen bizony változtatnom kell. Valami jót akarok tenni. Elkezdtem először a saját környezetemben változtatni a fentebb leírtakon, viszont úgy éreztem ez nem elég. Többre vágytam, valami jót akartam tenni a világgal.

Gondolkodni kezdtem, hogy mi legyen az a jó cselekedet, amit véghez viszek, és az jutott eszembe, hogy belefogok egy nyári projektbe ezzel kapcsolatban. Eldöntöttem, hogy a gimi utolsó éve előtti nyárra diákmunkát vállalok, és az összes pénzt, amit ezzel megkeresek, egy állatvédő egyesületnek fogom adományozni, az utolsó fillérig. Mindig rajongtam az állatokért, így ez tűnt a legjobb megoldásnak, ráadásul éppen a szomszédos utcában van egy állatvédő egyesület, akiknél már önkénteskedtem is korábban, és szoktam is rendszeresen, amikor éppen segítséget keresnek. Így hát arra jutottam, hogy majd az ő részükre ajánlom fel az adományomat.

A TopiWork Iskolaszövetkezet oldalára nagyon könnyen rábukkantam, amikor diákmunkák után kezdtem nézelődni. Nagyon meg is tetszett már rögtön az oldaluk.

Az oldal felépítése nagyon praktikus és ráadásul nagyon szép dizájnnal rendelkezik.

A színválasztás kiváló, a fehér és szürke váltakozása és összemosódása egy kellemes, letisztult hangulatot kelt, a narancssárga feltűnése néhol pedig hoz egy kis életet az oldal színvilágába. A színátmenet a háttéren, és a szürke árnyalatait felhasználó körök szintén kellemes hatást keltenek, továbbá a batűtípus is egy igazán jó választás: egyszerű, könnyen olvasható, átláthatóságot kölcsönöz az egész weboldal számára.

A TopiWork Iskolaszövetkezet honlapjának felső sávjában több opció közül választhatunk: kezdőlap, diákmunka, hallgatóknak, cégeknek és blog, valamint a sor végén a belépés gombot is láthatjuk, amivel könnyedén bejelentkezhetünk az oldalra, vagy ha még nem vagyunk tagok, akkor regisztrálhatunk is.

A “hallgatóknak” rész egy legördülő menü, amin belül több opciót találhatunk: általános tájékoztató, munkára jelentkezés menete, GY.I.K. és jelenléti ív – mind nagyon hasznos, és szuper, hogy a TopiWork Iskolaszövetkezet ezekben is segítségünkre van.

A kereső sáv nagyon praktikusan van felépítve, ugyanis nem csak egyféleképpen kereshetünk az oldalon belül. A kereső sáv három elkülönített részre van felosztva. Az első rész felett a “Milyen munkát keresel?” kérdés díszeleg, itt munkakör vagy szakképzettség alapján kereshetünk. A második (középső) rész felett a “Hol?” kérdést látjuk, ennél a résznél város, vármegye vagy irányítószám alapján kutathatunk. A harmadik rész felett nem egy kérdést látunk, hanem a “Kategóriák” címszó kerül a szemünk elé, és ide nem beírni tudunk valamit, hanem itt egy legördülő menü pontjai között válogathatunk (összes kategória, alkalmi, egyéb, fizikai, gazdasági, HR & marketing, IT, műszaki vagy otthonról végezhető). Ha készen vagyunk a keresésünk beírásával, akkor a sor végén található narancssárgával kiemelt “keresés” gombbal el is indíthatjuk a kutatásunkat.

Ha először még nem keresni akarunk, akkor csak tekerjünk egy kicsit lejjebb az oldalon! Itt elsőként láthatjuk a népszerű kategóriákat külön téglalapokban, amelyeket egy – egy kis ikon jelöl nekünk, és a téglalapok végén még azt is kiemelik számunkra, hogy az adott kategórián belül éppen az adott pillanatban hány álláslehetőség elérhető. Az oldalon egyébként több, mint száz állás közül válogathatunk, így teljesen biztos, hogy mindenki megtalálja azt, ami neki éppen testhezálló, számomra az otthonról végezhető kategória a legszimpatikusabb egyelőre, mivel nyáron a 45 fokban nem szívesen járnék el tömegközlekedéssel minden nap otthonról (sajnos ájulós vagyok a nagy melegben…).

TopiWork Iskolaszövetkezet

Kicsit lejjebb az aktuális és kiemelt állásajánlatokat is láthatjuk, illetve a TopiWork Iskolaszövetkezet kiemelt partnereit is megtaláljuk, néhány véleményt is olvashatunk róluk, ráadásul blogbejegyzéseket is találhatunk az oldalon, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy milyen munkát is válasszunk magunknak.

A TopiWork Iskolaszövetkezet oldala igényes, átlátható, és rengeteg álláslehetőséget kínál olyanok számára, akik a tanulmányaik folytatása mellett pénzt is szeretnének keresni.

Én biztosan náluk fogok munkát vállalni a nyáron, és ti is keressétek őket bátran!