Túl nagy ár egy új fürdőszobáért

A barátnőm kutyát akart. Én nem. Mivel mindig a nő dönt, örökbe fogadtunk egy kutyát. Vehettünk volna egyet, de barátnőm kamaszkora óta elkötelezett állatvédő, úgyhogy esélye sem volt a vásárlásnak. Szabadidejét a közeli állatmenhelyen szokta tölteni és lelkes pártoló tagja egy négylábúakat mentő állatvédő egyesületnek is, amelyet rendszeresen adományokkal is támogat. A baráti kört is buzdítja önkéntes munkára és adományozásra. Az egyesületben tevékenykedő lelkes önkéntesek munkájának köszönhetően egy hónapja került hozzájuk egy utcán kóborló németjuhász keverék kan kutyus, aki fiatal kora ellenére már tekintélyes testmérettel büszkélkedhet. Azonnal rabul ejtette a barátnőm szívét, el is nevezte Ficánkának, mert hihetetlenül eleven eb. Imádnivaló szőrgombolyag – ahogy barátnőm mesélte – csak sokat kell vele foglalkozni, szeret labdázni, az eldobott botot igaz még nem mindig hozza vissza, időnként elvonja valami érdekesebb dolog a figyelmét, de ezen a téren (is) fejlődőképes. Rendben kell tartani azonban a sűrű bundáját, mivel eső után szeret a pocsolyákba teljes erővel belegázolni.   Mindent el kell rakni előle, mert nincs tisztában a már most figyelemre méltó erejével és méreteivel. Persze, hogy pont egy ilyen kutya hiányzott a mi csendes, rendes otthonunkból. Egy feltételt szabtam Ficánka örökbefogadásával kapcsolatban: ha ő jön, akkor viszont végre felújítjuk a mi kis fürdőszobánkat, végre egy szép, méretes kádat rakunk bele és kellemes, pasztell színű csempével burkoljuk le. Mivel egy hosszú, fárasztó munkanap után én szívesen vennék egy kellemes, meleg fürdőt, ezért ragaszkodtam a fürdőkádhoz. A barátnőm a zuhanyzást részesíti előnyben, azt meg a fürdőkádban is lehet. Így meg is köttetett az üzlet barátnőmmel.

Mondanom sem kell, Ficánka rögtön másnap beköltözött hozzánk, a fürdőszoba felújítás viszont még erősen csak elméleti fázisban volt mindkettőnk részéről. Hogy előre mozdítsuk a dolgot, munka után, szinte minden este fürdőszoba felújítási ötleteket nézegettünk az interneten. A tippek és tanácsok kavalkádjában már egészen elkeveredtünk, amikor egy letisztult és kellemes honlapra tévedtünk. A honlap jól áttekinthető, az információk összeszedettek, a csempés kérdéseinkre azonnal választ is kaptunk és az új fürdőszoba megtervezéséhez még akadt egy lépésről lépésre vezető, laikusok számára készült segítségünk is. Az oldalt böngészve dűlőre jutottunk a színvilágot illetően is; a barnás föld színek mellett tettük le a voksunkat. Továbbra is voltak válaszra váró kérdéseink, az anyagválasztást és a járólapok lerakását illetően. Kisebb vita támadt köztünk, ugyanis én a hagyományos, hálós lerakás híve vagyok, hiszen minek variáljuk a már jól működő, egyszerű dolgokat. Ezt a mintát könnyű kirakni, csak le kell rakni sorban a csempéket a fallal párhuzamosan és már kész is. Persze ezt túl unalmasnak találta barátnőm, aki inkább az extravagáns dolgokat kedveli (mint a mellékelt szőrős, lihegő, ficánkoló ábra mutatja…), úgyhogy ő a különlegesnek számító, szőnyegmintás lerakás pártját fogta. Próbáltam meggyőzni, hogy minek csinálnánk káoszt a padlón, felesleges vegyíteni a mintákat, maradjunk egyetlen alakzatnál, de hajthatatlan volt.

Úgy tűnt a köztünk fennálló nézetkülönbség miatt átmeneti fennakadás támadt a fürdőszoba felújítási ötletek terén, a kezdeti lelkesedés mindkettőnk részéről alábbhagyott, az ötletek tárháza kimerülőfélben volt. Teltek-múltak a napok, de nem merült fel újra a téma közöttünk. Egyik nap azonban váratlanul leszakadt az ég és úgy rákezdett az eső, mintha dézsából öntenék. A délutáni csúcsforgalomban nagy nehezen hazaértem a munkahelyemről, átázva, átfázva, tőlem szokatlanul igencsak harapós hangulatban. Benyitottam a fürdőszobába, hogy jó forró vízben letusoljak és a következő kép fogadott: a loncsos, ázott Ficánka boldogan ugatva pancsol a zuhanytálcában, miközben az állatszerető barátnőm nyakig habosan próbálja őt megfürdetni. Na ezen a ponton döntöttem el, hogy a mi fürdőszobánkban márpedig hálós lerakásban lesznek a járólapok, bárki bármit is mond.

Felkerestem újra a már ismert fürdőszobás honlapot, hogy inspirálódjak egy kicsit. A hálós lerakás mellett tettem le a voksomat továbbra is, de nem vettem el a diagonális mintázatot sem. Hosszasan vizsgálgattam a honlapon lévő képeket és nekem úgy tűnt, hogy a diagonális minta „becsapja” egy kicsit az emberi szemet és felnagyítja a teret. Na persze, hogy Ficánkának még nagyobbnak tűnjön a mi fürdőszobánk, mikor így sincs tisztában a méreteivel. Fiatal kutya még, ez azt jelenti, hogy nőni fog. Mivel Ficánka származása, a felmenői hovatartozása számunkra és az örökbeadó egyesület számára is ismeretlen, nem tudjuk felnőtt korára mekkora lesz, milyen paraméterekre számíthatunk.

Mivel Ficánka beelőzött és zuhanyozni úgysem tudtam, úgy döntöttem, hogy hasznosítom magamat: előre mozdítom a hetek óta megrekedt fürdőszoba-projektet és megrendeltem az általam hőn áhított járólapokat az interneten.

A járólapok kiszállítását követően az első dobozt felbontva majdnem szívgörcsöt kaptam, ugyanis a járólapok nem az általam várt színben érkeztek meg. Én inkább bézsre hasonlító barnát képzeltem el, de ezek a járólapok határozottan sötétbarnák voltak. Barátnőmtől persze megkaptam, hogy nem ismerem a színek árnyalatait és mire számítottam, ha még a fókabarna és az Izabellaszín közötti árnyalatkülönbséget sem ismerem. Az egyszerűbb utat választottam és ráhagytam, hogy akkor maradnak ilyen színűek a járólapok. Végeredményben ez is szép, csak másként szép. Hálósan lerakva meg egyenesen parádésan fog mutatni, inkább ez hálósan, mint más szín szőnyegmintában lerakva. Rendszeresen visszajártam a honlapra ötletekért, hiszen a csempékkel nem ért véget a fürdőszoba felújítása és kicsinosítása. Mindig segítségemre volt az egyszerű, érthető ismertető szöveg, akár a szekrényekről, akár a mosdókagylóról volt szó. Egyre inkább hasonlítani kezdett a lelki szemeim előtt látott fürdőszoba és a saját kis fürdőszobánk, amikor barátnőm egy jól sikerült ötletbörze után kategorikusan kijelentette, hogy most márpedig elmegyünk vásárolni kiegészítőket a fürdőszobába. Ennek még örültem is, hiszen ez is előre mozdítja a folyamatot és hamarabb készen lesz álmaim helyisége.

Amint megérkeztünk a lakberendezési áruházba rögtön alább is hagyott a lelkesedésem és 4 és fél óra elteltével egészen csüggedten távoztam. Barátnőm persze fel volt dobva, szabályosan ámokfutást rendezett a részlegek és polcsorok között, összeszedve mindent, ami csak egy kicsit is felesleges és nélkülözhető egy fürdőszobában. A flamingós kilépőtől kezdve az unikornisos fogkefe tartón át mindent vettünk. Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy számomra megmagyarázhatatlan okból kutyafürdetéshez hasznos eszközöket is beszerzett, de nem akartam kirobbantani egy heves vitát, úgyhogy nem tettem szóvá. Pedig az új és gyönyörű fürdőszobánkban biztos, hogy nem fog fürdeni Ficánka, de erről ráérünk később is beszélni, gondoltam.

Lassanként végstádiumba ért a fürdőszoba felújítási projekt, alig győztem kivárni a végeredményt. Végül eljött a nap, amikor beléphettem a csillogó, tökéletes fürdőszobába. Lassan körbejártattam a szememet a gyönyörű csempén, a hatalmas kádon és a mókás kis kacatokon is. Boldogan a kádhoz léptem, hogy vizet eresszek egy forró fürdőhöz, amikor egy morcos macskát pillantottam meg benne. Először nem hittem a szememnek, de aztán berontott barátnőm egy flakon kisállatsamponnal a kezében és hadarva megmagyarázta a helyzetet. Gerzson csak átmenetileg lesz nálunk, biztos hamar örökbe fogják fogadni, egy ilyen gyönyörű sziámi cicának napokon belül lesz gazdája… Hát persze. Azóta előre időpontot kell egyeztetnem az állatainkkal, ha fürdeni szeretnék. De megérte, meseszép lett a fürdőszobánk.